fbpx

Felejtsd el a fogadalmakat, építs szokásokat

Felejtsd el a fogadalmakat, építs szokásokat
Share on facebook
Share on linkedin
Share on pinterest

Mérnök vagyok, ami azt jelenti, hogy szeretem a praktikus végét megfogni a feladatoknak. A legkisebb energiabefektetéssel elérni a szükséges eredményt a lehető legrövidebb idő alatt.

Nos, ez a legtöbbször nem sikerül.

Az első lépés az, hogy kitalálom, milyen szokásokat kell felépítenem ahhoz, hogy célbaérjek. Pontosan, ahogy mindenki más, arra törekszem, hogy a lehető leghamarabb élvezzem a munkám gyümölcsét, de sajnos nagyon kevesen vagyunk, akik hajlandók is tenni érte.

A szokások nem alakulnak ki maguktól varázsütésre. De jó is lenne. Vennék olyan pálcát vagy ezret. Elképzelem, ahogy felkelek reggel, kinyújtózom, és kurvára nincs kedvem semmihez. Erre előveszem a kis bűvészpálcámat, körözök vele kettőt a levegőben és azonnal kipattanok az ágyból, elmegyek edzeni, betolok egy vega energiabombát reggeli és eszembe se jut panaszkodni senkinek se arról, hogy milyen szar a forgalom.

A statisztikák szerint az emberek 25%-a tesz valamilyen újévi fogadalmat. Az 50%-uk kb. egy hónap után elveszítik a motivációt és a lendületet. Tehát 10-ből mindössze egy ember képes arra, hogy elérje azokat az aspirációkat, melyeket az emelkedett, ünnepi hangulat csalogatott ki. Ez egy elég szar arány maradjunk ennyiben.

A kéz, ami a bilibe ér

Ez nem valóság. Senkivel sem történt még ilyen.

Meddig várunk még arra, hogy a legjobb formánkat hozzuk?

Ezt a kérdést már vagy 2000 évvel ezelőtt feltették az ókori Rómában az okostojások. Igazából arra gondoltak, hogy még mennyi időre van szükségünk ahhoz, hogy összeszedjük magunkat? Hány blogbejegyzést kell még eleolvasni, mennyi motivációs videót kell még megnézni, hogy végre csináljunk is valamit?

Szeretnék jobban odafigyelni arra, hogy mit eszek, minden reggelt fekvőtámasszal indítani, írni legalább 500 szót, kevesebbet nyomkodni a telefonomat, több dologra nemet mondani, hogy tényleg azzal foglalkozzak, ami a céljaim eléréséhez szükséges. Ezeknek egy részét többé-kevésbé már egy ideje csinálom.

Forrás: huskypawprint.com

De hogyan is lehet az üres (néha félrészeg és meggondolatlan) ígéretekből valóság?

Kezdetnek az is megteszi, ha megtaláljuk azokat a szokásokat, amiket fel kell építenünk SAJÁT MAGUNKNAK.

Mindannyian a jövő évvel nézünk farkasszemet, két falat bejgli és egy mennyből az angyal között, szóval mihez kezdjünk?

Szerintem így sikerülhet:

Gondolkodj kicsiben, nagyon kicsiben

A céljainkkal kapcsolatban tudjuk, hogy akkor jó ha minél nagyobb, de a szokásokkal és a mindennapokban pontosan ennek az ellenkezője igaz. Fejlődj 1%-ot. Ennyi. Ma megcsinálok egy fekvőtámaszt. Elolvasok 1 oldalt. Megírok 1 bekezdést.

Ez baromi kevésnek tűnik, de nagyon hamar összeadódik, ha minden nap csak ennyivel emeljük a tétet. James Clear, a legújabb könyvében beszél arról, hogy miért jó az, ha kicsiben gondolkodunk akkor, ha nagy célokról van szó. Szerinte a legjobb, amit tehetünk, ha nem várunk el magunktól többet, mint azt, hogy naponta csak 1 oldalt olvasunk el.

Jó dolog nagyot álmodni, de sokkal könnyebb megvalósítani, ha kicsivel kezded. Elég, ha elkezded és arra már lehet építeni.

via GIPHY

(Ez sok mindent megmagyaráz)

Emlékeztesd magad folyamatosan

Egy fizikailag szem előtt lévő tárgy, eszköz a legjobb. Egy totem, egy talizmán, amit a kezedbe vehetsz, megtapizhatsz, brutálisan sokat segít. Emlékszem, régebben irtó menő volt a puha kis nyúl tappancs a kulcsokon, állítólag szerencsét hozott. A nyúlnak tuti nem, de ez most nem lényeges.

Egy ismerősöm például egy gumi karkötőt használ a panaszkodás ellen. Amikor észreveszi, hogy elégedetlenkedik és éppen elkezdene rinyálni, akkor átrakja a karkötőt egyik kezéről a másikra. Ez egy nagyon egyszerű trükk és bármivel kapcsolatban alkalmazhatod. Ha rá akarsz gyújtani, káromkodni szeretnél vagy éppen felzabálnál egy lavor somlóit.

Egyes csoportokban az anonim alkoholisták ezért kapnak egy érmét, aminek mindkét oldalára nagy betűkkel van rényomva, hogy NE! Ez az apró emlékeztető segít nekik akkor, ha esetleg egy gyenge pillanatukban szeszelnének.

A fizikai tárgyak azért használnak, mert általában ragaszkodunk hozzájuk. Könnyen kapcsolódunk érzelmileg is a személyes tárgyakhoz. Én általában a gyűrűmet kezdem el fogrgatni, amikor éppen halogatok valamit. Ez a kis emlékeztető segít átlendülni a fejvakarós pillanatokon.

A tárgyakhoz való ragaszkodásunk gyermekkorban alakul ki, az aki kapja-marja elv alapján. Szóval aki előszer megfog valamit, az onnantól az övé. Próbálj csak meg elvenni valamit egy gyerektől, ami nagyon tetszik neki!

Legyen szem előtt a motyód

A naplómat, mindig az asztalomon hagyom, még akkor is kiveszem a táskámból előző este, ha nem is írtam bele egy betűt se. A reggeli napló írás az egyik leghasznosabb szokás, amit csak építhetsz. Azzal, hogy ha bármivel is szeretném kezdeni a reggelt, meg kell fognom és arrébb pakolni a naplómat. Ez már elég ahhoz, hogy ne csak arrébb rakjam, hanem legalább 1 mondatot írjak bele.

Az esetek többségében nem állok meg egy mondatnál.

Ugyanezért jó, ha az edzős motyót összekészítem és kirakom a bejárati ajtóhoz. Sokkal nehezebb kifogásokat találni, ha már ott van előttem a motyóm indulásra készen. Néha szinte hallom, hogy utánam kiabál „Hé pufi, ma sem megyünk mozogni? Miért nem ülsz inkább a TV elé csipszet zabálni?”

via GIPHY

Igen tudom, elég bunkó az edzős cuccom, de legalább hatékony a módszere.

 

Egészítsd ki a régi szokásokat

Az idei éven szerettem volna heti egy kardió edzést hozzáadni a rutinomhoz. Elég sokáig tartott mire beláttam, hogy ez nem fog menni. Ezért inkább a már meglévő edzéseimet kezdtem megtoldani nagyon rövid szakaszokkal, amikor a futópadon suhanok.

Néhány perccel kezdtem, ami mostanra már 20 perc vagy 2 km kocogásá nőtt. Nem sokkal több időt vesz igénybe a meglévő edzéstervemhez képest.

Ha belegondolsz sokkal könnyebb néhány perccel kiegészíteni egy edzést, mint egy plusz alkalmat a heti ütemtervbe préselni. Meg fogom ezzel váltani a világot? Nem, de lehet rá építeni.

Vedd magad körbe a megfelelő emberekkel

Az vagy, akivel a legtöbb időt töltöd, Jim Rohn szerint annak az öt embernek a kivonata vagy, akik a legközelebb állnak hozzád. Ha szeretnél változtatni a szokásaidon, akkor keress olyan embereket, akik már azt csinálják, amit te még csak szeretnél. A legtöbb barátom egészséges, tudatos életet él, jó kapcsolatokban, tudjákmit és hogyan szeetnének elérni.

A legtöbbjük úgy tűnik tudja mit csinál. Ez engem is arra inspirál, hogy kapjam össze magam és ne lógjak ki a sorból.

 

via GIPHY

Vállalj be egy kihívást

Az év elején bevállaltam egy buddhista barátom kihívását, mi szerint 108 napig nem iszok semmilyen alkoholt (Buddha 108 tanítása nyomán). Nagyon jó tapasztalat volt és a vége az lett, hogy egész évben egy kezemen meg tudom számolni mikor ittam valamit.

Rengeteg pozitív „mellékhatása” volt, ami miatt megérte.

A tény, hogy egyszerűen alárendelem magam egy „programnak” szintén sokat segített. Ezért olyan hatékonyak a személyi edzők is. Neked csak annyi a dolgod, hogy elmész az edzőterembe és azt csinálod, amit mondanak neked.

Nem kell gondolkodni, csak csinálni.

Ha nekünk kell mindenről dönteni, ráadásul jó döntéseket meghozni, szokásokat kialakítani és betartani a szabályokat egy fárasztó feladat. Azzal, hogy átadod a kormányt néhány dologban másoknak segít abban, hogy te csak a lényeges feladatokra koncentrálj.

Pontosan emiatt megyünk el tréningekre, nézünk meg online programokat, olvasunk el könyveket, hogy kövessünk egy rendszert, amit már valaki kidolgozott helyettünk.

via GIPHY

Az év kezdésénél ha 15 napig meg tudsz tartani egy új szokást, az óriási lendületet fog adni az év hátralévő részéhez!

 

Legyen meg a rituáléd

Amikor otthon vagyok a reggeleim ugyanúgy néznek ki. 5:30-kor kelek, fogat mosok, meditálok, kávét főzök, naplót írok, fekvőtámasz, reggeli.

Gondolhatod, hogy nem egyik napról a másikra lett ilyen. Lépésről lépésre. Egyszerre ez nagyon sok és fárasztó, ezért nem is szoktam ezen gondolkodni. Az egyetlen dolog amire koncentrálok az ébresztő megszólalása után, hogy elmenjek fogat mosni.

Ha odáig eljutok, akkor nyertem. Mert onnan már a rituálé átveszi az irányítást.

Átkapcsolok robotpilótára és gondolkodnom sem kell, hogy a következő 60 percben mit csináljak.

 

via GIPHY

Ne ragaszkodj semmihez görcsösen

Rengeteget olvasok. Könyvet, blogokat, híroldalakat. De nem minden nap. Ha kényszerítenem kellene magam ahhoz, hogy X órát olvassak, azt nem élvezném és házifeladat szagú lenne, nem pedig szokás. Ahhoz pedig akaraterőre van szükség.

Az akareterővel az a baj, mint a somlóival. Elég hamar elfogy.

Előfordul, hogy együltő helyemben elolvasok egy könyvet (például Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek), de ez tényleg nagyon ritkán fordul elő. Nem az számít, hogy minden nap mennyit, hanem az átlagos eredmény az meglegyen havi 2-3 könyv.

Figyelj magadra

Nem nézek TV-t és nem hallgatok híreket. Így kizárok egy csomó olyan dolgot, ami miatt csak feleslegesen aggódnék, mivel nincs közvetlen hatásom azokra.

Mi értelme azon agyalni, hogy már megint milyen hülyeséget csinált valamelyik politikus. Nem vagyok apatikus, az egyetlen oka ennek: a figyelem megosztása. Egyszerűen nem akarom elszúrni a reggelemet egy idióta beszólása miatt, ami rengeteg energiát elvesz a napomból. Pláne nem akarom, hogy szokás legyen ebből.

Nem nézek híradót és nem csekkolom a Facebook feedet 5 percenként. Érdekel, hogy mi történik a világban, de az jobban érdekel, hogyan is érhetem el az célként kitűzött változásokat. Minden veled kezdődik és előbb otthon rekj rendet, mielőtt meghódítod a világot.

Szeretném előbb rende rakni a saját szarjaimat, mielőtt másnak az agymenése miatt pánikolnék feleslegesen.

via GIPHY

A szokás legyen az identitásod része

Alapvetően egy pontos ember vagyok. Nem szeretek és nem is szoktam sehonnan sem késni. Sőt, azon szoktam meglepődni ha nem én érek oda elsőként egy találkozóra vagy akármire. Egy pontos embernek tartom magam, aki szereti ha minden időben a helyére kerül. Ez nem csak a munkában, hanem az életem többi területén is hasznomra válik.

A vegánok sem azért választják ezt a fajta táplálkozást, hogy megmentsék az állatokat. „Csak” Bambi miatt valószínűleg elég nehéz lenne fenntartani a motivációt és a lelkesedést. Azonban ez sokkal több, mint egyszerű szokás. Egy ideológia. Egy életstílus. Ezért képesek a legkisebb erőfeszítés nélkül így élni. Nem úgy tekintenek rá, mint egy választásra, hanem úgy, hogy ez a helyes dolog.

Hetente tartok legalább egy húsmentes napot, de teljesen kihagyni a husit a kajából nehezen elképzelhető számomra. Egy egészséges egyensúlyt fenntartani a legtöbb, amit tenni tudok.

via GIPHY

Legyen a szokás egyszerű, mint egy vonal

Egyre többen válnak megszállottan a produktivitás rabjává. Mindent sszeretnének tudni arról, hogyan lehetnek jobbak, sikeresebbek, okosabbak, hogyan tudnak kiemelkedni a tömegből. Végül is, én is ebben segítek sokaknak.

Azonban nem emiatt lesz valaki nagyszerű. Igazából az teszi őket kiváló emberekké, hogy szeretik azt, amit csinálnak és tudják, hogyan osszák ezt meg az emberekkel.

De amikor elmesélik, hogy milyen a napi, heti rutinjuk, akkor általában kiráz a hideg. A szokásaik fenntartásához szokásokra van szükségük. Ezekhez, pedig még több szokást alakítanak ki.

Nem csoda, hogy miért nem haladnak egyről a kettőre. A napi teendőim listája mindig nagyon rövid. Azt szeretném, ha a céljaimat (legalább napi szinten) elérjem úgy, hogy nem vagyok állandóan elfoglalt, aminek csak az lesz a vége, hogy kinyúlok, mint a béka. (Pont, ahogy az e-bookomban írtam erről).

Ezért nagyon fontos, hogy gondolkodj kicsiben. A kis dolgokból állnak össze a nagy változások. Egy kis lépés is sokkal több, mint egy helyben topogni, mint a szaró galamb. Ez nem csak sokkal könnyebben kivitelezhető, de lendületet is ad ahhoz, hogy ne add fel már a legelején.

via GIPHY

Kapd össze magad!

A fejlődés és változás útja csúszós és nehéz, éles sziklákkal tarkított, ahol elkerülhetetlen, hogy néha elnyalsz. Nem lesz kedved fekvőtámaszt nyomni, csalni fogsz a diétáddal, be fog szívni a Facebook feed-ed, panaszkodni fogsz a szar forgalom miatt és meg kell cserélned a karkötődet a kezeden.

És ezzel semmi baj nincs a világon! Ez nem jelenti azt, hogy kudarcot vallottál, hogy béna vagy és valaki majd beírja a facebook profilképed alá, hogy fúj. Ha azon kapod magad, hogy csokit zabálsz, ne büntesd magad, csak állj le, mielőtt befalod az egész táblát.

Nem történt semmi katasztrofális. Ha néha elcseszed, akkor térj vissza a szokásaidhoz, mentsd el ezt a posztot a könyvjelzőid közé, olvasd el újra.

Ne add fel azért, mert nem vagy tökéletes.

Senki sem várja el tőled, hogy varázsütésre megváltozz  következő évben, de ha nem kerülsz közelebb a céljaidhoz, akkor azért gondolkozz el azon: Mégis mi a szart csinálsz?

De ami ennél is fontosabb,

Mit fogsz csinálni?

Mostantól kezdve gondolj úgy magadra, mint egy ember, aki felelősséget vállal a saját jövőjéért és minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a saját példaképe legyen. Éppen elég időt elpocsékoltál már, nem várhatsz tovább, kezdd el most!

Kapcsolódó tartalom:

Alvás, szokások és a 7 napos kihívás

Amit keresel az nem áttörés, hanem szemléletváltás

Oszd meg a cikket a barátaiddal!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on twitter
Share on google

Csatlakozz hozzánk:

Azokhoz, akik már elhatározták, hogy a legjobb formájukat hozzák a szakmai,- és a magánéletben egyaránt! A feliratkozáshoz egy ingyenes e-book is jár, melyben egy olyan módszert ismerhetsz meg, ami segít elindulni a változás útján. Találd meg az egyensúlyt!